A mi álmunk
Kezdet
2022-ben egy hűvös januári napon, nagy elhatározásra jutottunk Bencével. Pár álmatlan éjszaka és hajnali beszélgetés után, közösen meghoztuk a döntést, hogy Pest megyét, pontosabban Gödöllőt, szép emlékekkel, 3 hónapos kislányunkkal, és Borsó kutyánkkal hátunk mögött hagyjuk.
Az utunk, közös gyermekkorunk helyszínére Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, Nyírbátorba vezetett. Ez lett tehát merész álmunk, illetve mostani nevén a Paplanka otthona. A névválasztást is a hosszas beszélgetések ihlették, ugyanis a hatalmas pihe puha paplan minden este része volt a tervezésnek. Ez teremtette meg a tökéletes légkört. Nyugalmat és kényelmet adott, ami letette az ötletünk alapkövét.
Kifejezetten izgalmas projektnek ígérkezett. Szinte azonnal tudtuk, hogy kinek mit kell csinálni, ami nem volt meglepő számunkra, mivel nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Az első tervrajzoktól a legapróbb részleteken át, az illatok kiválasztásáig minden nagyon gördülékenyen ment. Ez köszönhető annak is, hogy mindketten maximumra törekszünk és nálunk 99% nem teljesítmény. Örömünkre a kitűzött húsvéti nyitás össze is jött, és sikeresen tudtuk fogadni első vendégeinket. Fantasztikus érzés volt együtt kiteljesedni a munkafolyamatok során úgy, hogy egymás elképzeléseiben 100%-ban megbíztunk.
Miért pont Nyírbátor?
Bátor egyikőnk számára sem volt idegen, ugyanis ebben a gyönyörű történelmi kisvárosban nőttünk fel mindketten. Városunk nem csak gazdag történelmi múlttal rendelkezik, de itt található Európa legnagyobb Fatornya, amit mindenképp érdemes megtekinteni, amikor ellátogattok hozzánk.
Strandunk a termálvíz gyógyító erejével kényezteti az ide látogatókat, a várkastélyunkban található panoptikumban is gondosan odafigyelt programmal és igényesen kivitelezett alkotásokkal találkozhattok. Amit szeretünk mindig kiemelni, és vendégeinknek is ajánlani, a nagyon finom fagyizóink es sütizőink. Mindemellett két túraútvonalat is megtaláltok a Paplanka közelségében, a Kék Túraútvonal, és a híres Mária útvonal, amennyiben aktívabban szeretnétek kihasználni az együtt töltött időt. Ha mindez nem lenne elég, Nyíregyháza 25 percre található, ahol akár egy egész napot is el tudtok tölteni Európa egyik legnagyobb és legjobb állatkertjében. Természetesen, ha egész nap a Paplankában szeretnétek maradni akkor sem fogtok egy percig sem unatkozni. Korlátlanul rendelkezésetekre áll a négy hektáros terülhetünk, ahol csónakázhattok, sétálgathattok az erdőben, horgászhattok, és picit közelebb kerülhettek a természethez. A sportolni vágyók a teniszpályáinkat is szabadon használhatják.
Eddig tapasztalatink
Másfél hónap elteltével számos vendégnek tudtunk örömet okozni. Ezalatt a rövid idő alatt nem csak a vendégeink, de mi is rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtunk, mivel számunkra is öröm, hogy valami jót alkottunk. Reméljük, hogy még nagyon sokan ellátogattok hozzánk, és megtudjátok, hogy mi az a Paplanka élmény.
Varunk titeket Sok szeretettel 🙂
Zsuzsi és Bence
